Kálloy Molnár Péterről
Egy magát megnevezni nem kívánó, nem is tudó forrás szerint 1970. június 6-án született. Az édesanyja, Takács Erzsébet, más állít. Abban egyetértenek – és ez alól a rendőrség sem kivétel –, hogy Péter nem jászolban született, és aznap egyetlen királyt sem láttak Mezőcsáton. A korabeli feljegyzések alapján rekonstruálható, hogy nem volt lombikbébi sem, ahogy ezt későbbi termetére célozva rosszindulatúan terjesztik manapság.
Kora ifjúsága úgy telt, mint a többi gyereké: tört kocsit téglával, a karját foci közben, gyújtott fel erdőket, élt együtt az osztályfőnökével, Bélával, leprás betegeket gyógyított, járkált a Balaton vizén – egyszóval semmilyen különösebb jel nem utalt arra, hogy deviáns felnőtté válhat. Az a két tény, hogy édesapja állatorvos, és hogy Péter sokat betegeskedik kiskorában, semmiféle összefüggésbe nem hozhatók egymással.
1982-ben Debrecenbe költözik a család. Péter ott végzi a középiskolát. A Színművészeti első nekifutásra sikerül, már ebben az időben sokoldalú tehetség. Ennek ellenére elvégzi a főiskolát, egy pillanatra megelőzi korát, majd mégis a Vígszínházhoz kerül. Ott – talán viszonylag alacsony termete vagy magas vérnyomása miatt – ezt nem veszik észre. Egy bátyjáról mintázott szadista fogorvos, egy transzvesztita herceg, egy eunuch – tehát számtalan átlagos hős megformálása után 1992-ben Londonban végignézi a Shakespeare Összes Rövidítvét. Azonnal lefordítja, átdolgozza és Kálid Artúrral, Gáspár Andrással megalakítja a Nem Komplett Shakespeare Műveket. Később három lemeze jelenik meg, volt egy furcsa Pesti álma a Nő után, azt mondta: A gyermek énbennem van. Öt verseskötetet ír, Zeke Lászlóval már kötelező tananyag (Irodalom 9. osztály), szabad idejében különleges állatokkal barátkozik (Üvegtigris, Papírkutyák), összejár akadémiai tagokkal (Kútfejek), ám legnagyobb sikerét mégis egy beugrásnak köszönheti: a hasonló című tévéműsorban egyszerre négy színész ugrott be öt éven keresztül. “Ő az a típusú ritka, mindenre elszánt színész, akivel öröm együtt dolgozni” – mondta róla Magda Marinko.
A Színész
ontosabb filmbeli alakításai: Üvegtigris I – II., Kútfejek, Papírkutyák, Robin Hood (angolul), Dinotopia (angolul), American Rhapsody (angolul), Nájlon gitár
A Rendező
Rendezéseiben az angol és a magyar színház legjobb hagyományainak, újításainak ötvözetére törekszik, hamisítatlan, kálloys ízzel fűszerezve.
Az Író
Aki szereti Shakespeare műveit, s ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy valamennyit megismerje, ám úgy ítéli meg, hogy élete hátralévő része valószínűleg nem lesz elegendő ehhez, cseppet se búslakodjon.
A Zenész
A Pesti álom tökéletes folytatása A nő után című korongnak. Hagyni kell, hogy hassanak a dalok: elképzelni, látni, át- és megélni a bennük lévő történeteket. S a jutalom nem marad el.